Az EBA megbízásából készített átfogó jelentést egy amerikai hátterű tanácsadócég arról, milyen szerepet kaphat az európai energiafüggetlenségben a biogáz és a biometán. Talán nem is annyira meglepő módon a Guidehouse elemzése is azt jelzi vissza, hogy a szektor jövője azon múlik, sikerül-e időben szabályozni, beruházásokkal megtámogatni és a meglévő energiarendszerbe illeszteni a biogázt, beleértve az előállításhoz szükséges anyagok összegyűjtését is.
Kormányzati és vállalati ügyfeleknek dolgozik főleg közszolgálati, energetikai, infrastruktúra-, egészségügyi, pénzügyi és technológiai projekteken a Guidehouse: az amerikai hátterű globális tanácsadócéget az EBA bízta meg azzal, hogy készítsen átfogó jelentést az európai biogáz és biometán szektorról.
Az elemzés ismételten megerősíti, hogy a biometán nem távoli ígéret, hanem olyan megújuló gáz, amely a földgáz helyére léphet ott, ahol az elektrifikáció lassú, drága vagy egyszerűen nem életszerű. A jelentés ráadásul a szokásosnál jóval szélesebb képet ad: nemcsak a termelési célokról beszél, hanem arról is, honnan jöhet az alapanyag, milyen technológiákra lehet számítani, és hol mutatkoznak a növekedés valódi korlátai.
A kiindulópont az Európai Unió 2030-ra kitűzött 35 milliárd köbméteres éves volumencélja, amelynek eléréséhez az elemzés szerint „nem vagyunk sínen”. És nem a lehetőség hiányzik: a tanulmány 2030-ra 34-35 milliárd köbméter biometán- és e-metán-potenciált lát Európában, ebből 31-32 milliárd köbmétert az EU-27-ben. A gondot az jelenti, hogy ez a potenciál papíron létezik, a piac viszont csak akkor tudja kihasználni, ha a beruházások, az engedélyezés, az alapanyaggyűjtés és a hálózati hozzáférés egyszerre gyorsul.
A Guidehouse kitekintése természetesen érinti a hálózati betáplálást, a támogatási környezetet, a társadalmi elfogadottságot vagy a biogén CO2 hasznosítását. A jelentés azonban olyan kevésbé látványos, de stratégiailag fontos témákat is reflektorfénybe állít, mint például a leromlott állapotú, szennyezett vagy gyengébb minőségű földterületek bevonása. Ezeken nem élelmiszernövényekről van szó, hanem olyan energiacélú biomasszáról, amely elvileg nem vesz el termőterületet az élelmiszer- és takarmánytermeléstől. Ráadásul egy jól megtervezett program a talaj helyreállításához és a földek újbóli hasznosításához is hozzájárulhat.
Ez a szempont azért is izgalmas, mert a biogáz így nem pusztán energetikai, hanem vidékfejlesztési ügy is. Ha egy térségben van elérhető alapanyag, megfelelő logisztika, helyi gazdálkodói együttműködés és csatlakozási lehetőség a gázhálózathoz, akkor a biometán nem csak importált energiahordozót vált ki, hanem helyi értékláncot is épít. A jelentés szerint ehhez országonként fel kell térképezni, hol milyen alapanyag áll rendelkezésre, és nem elég általános célokat megfogalmazni: a mezőgazdasági, hulladékgazdálkodási és energetikai döntéseket össze kell kötni. Hiszen – ahogyan azt a Guidehouse is megállapítja az anyagában – a biogáz sokszor nem új erőforrást keres, hanem meglévő problémák megoldásával kreál energiát: a biogázüzemek sokszor helyben, és gyakran költséget vagy környezeti terhet jelentő tételeket, állati trágyát, élelmiszerhulladékot, ipari szennyvizet, szennyvíziszapot vagy mezőgazdasági maradékot alakítanak át energiává, hővé, hálózati gázzá és hasznosítható melléktermékké.
A hosszabb távú technológiai ígéretekkel kapcsolatban az amerikai tanácsadócég érezhetően óvatosabb. A 2030-as lehetőségek szinte teljesen a már bevett módszernek számító anaerob lebontással kapcsolódnak össze, míg a termikus elgázosítás szélesebb körű elterjedésének ideje inkább 2040 után jöhet el. Ez pedig erős üzenet arra vonatkozóan, hogy a következő néhány évben nem a laborból érkező csodatechnológiákra, hanem a meglévő, működő megoldások gyorsabb terjedésére kellene építeni.
Külön fejezetet kapott az anyagban az alapanyagokért folyó verseny. A nedves szerves hulladékok – például a trágya vagy a szennyvíziszap – esetében a jelentés szerint korlátozott a konkurencia, mert ezeknek kevés igazán jó alternatív hasznosítási útjuk van. A fás biomassza viszont más történet: arra az energiatermelésen kívül a vegyipar, az építőipar, a fenntartható repülőüzemanyagok piaca és a szénmegkötési megoldások is igényt tarthatnak. Vagyis a biometán jövőjét nemcsak az dönti el, mennyi biomassza van, hanem az is, mire és mennyire használjuk fel okosan.
A Guidehouse szakértői a jelentésben arra jutnak, hogy Európa képes lehet sokkal több hazai, megújuló gázt előállítani. Ahhoz azonban, hogy ezzel a lehetőséggel élni is tudjon, stabil szabályozásra, gyorsabb engedélyezésre, kiszámítható bevételi modellre, képzett szereplőkre és helyben megszervezett alapanyagellátásra van szükség. A biogáz tehát nem tekinthető megváltónak az energiaválságban, hanem sok kisebb, helyi megoldás hálózata. Ott teremthet energiát és értéket – sokszor nem is látványos módon –, ahol ma még hulladékot, terhet vagy kihasználatlan lehetőséget látunk.