Az egyesület hírei

A biogáz lehet az európai zöldátállás motorja
Miközben a biometánüzemekben keletkező biogén CO₂ a körforgásos gazdaság egyik legígéretesebb eleme, új bevételi forrást is jelenthet az energetikai szektornak és a mezőgazdaságnak. Európának reális esélye van rá, hogy a biogén CO₂-dal úgy csökkentse a kibocsátásait, hogy közben egy teljesen új, zöld értéklánc élére áll. A biogázágazat jelen állás szerint az egyik legköltséghatékonyabb módja lehet…

Mennyi? Ezer!
Csaknem ezermilliárd köbméter földgáz-egyenértékű „biogáz-potenciál” lenne elérhető évente a Föld mai, fenntartható hulladékáramainak hasznosításával. Ennek ma még csak töredéket aknázzuk ki világszinten, pedig ez a volumen megegyezik a jelenlegi globális földgázigény negyedével. További előnyt jelent, hogy a hulladékból helyben keletkezik érték, tehát az energiafüggőség is hatékonyan enyhíthető a biogázzal és biometánnal. Az energiastratégiák „csendes erőművének”…

Október 28-ától lehet pályázni a Jedlik Programra
Mintegy 15-30 pályázat támogatására lehet elég a Nemzeti Energetikai Ügynökség (NEÜ) saját becslései szerint a biogáz és biometán termeléshez kapcsolódó beruházások támogatására meghirdetett pályázat 40 milliárdos keretösszege. A Jedlik Ányos Energetikai Program legfrissebb eleme a zöld átállási folyamatot hivatott felgyorsítani. Megjelent a biogáz és biometán termeléshez kapcsolódó beruházások támogatására meghirdetett pályázat részletes feltételrendszere, amely alapján…

Franciaország lett Európa legnagyobb biometán-termelője
Jóllehet a biometán-létesítmények átlagos méretét tekintve a németek és a dánok egyaránt lepipálják a francia üzemeket, az Európai Biogáz Szövetség (EBA) friss adatai szerint mégis Franciaország vezeti a kontinens gyártási kapacitásait. A francia előretörés legfontosabb oka, hogy a biometánt egyre inkább helyi energiaforrásként értékelik, és erre építik az iparág fejlesztését. Három éve még mintegy 60 ezer Nm³/h…

Négy év alatt 40 százalékkal nőtt Európában a biometánüzemek száma
Az 1678 európai biometánüzem 86 százaléka kapcsolódik a gázhálózathoz – ez derül ki a Gas Infrastructure Europe (GIE) és az Európai Biogáz Szövetség (EBA) által összeállított Európai Biometán Térkép legfrissebb kiadásából, amelyen a 2021-es állapotoknál közel 40 százalékkal több létesítmény található. Minden szemszögből bővülést mutat a GIE és az EBA legújabb biometán térképe, amely átfogó képet…

Biometánban is regionális babérokra tör a MOL
A szarvasi biogázüzem 2023-as akvizícióját követően tavaly a MOL igazgatósága egy horvátországi biometán-üzem létrehozásáról döntött, amely már jövőre üzemképes lesz. Ezekkel a lépésekkel a társaság nem csupán az energiapiaci helyzet radikális átformálódására reagál, hanem regionális szintű vezető szerepre törekszik biometán területen. Már a Shape Tomorrow 2030+ elnevezésű hosszú távú stratégiájában is központi szerepet szán a…

Még pontosabb és még rugalmasabb pályázati kiírással sokat hozzá lehet tenni a biogáz- és biometán-projektek hatékonyságához és életképességéhez
Továbbra is hatalmas a lelkesedés a hazai iparági szereplők között a Jedlik Ányos Energetikai Program keretében megvalósítani tervezett, kimondottan a biogáz- és biometán-termelést erősítő beruházásokra kiírandó új pályázatot illetően. Több kiegészítést is fűztünk a társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezethez annak érdekében, hogy a feltételek további pontosításával és a rugalmasabb keretek biztosításával még inkább hatékony és még…

A kisebb beruházások felé nyit a biogázszektor
Miközben az elmúlt két évben is folytatódott a magyarországi biometán- és biogázpiac felzárkózása az EU fenntarthatósági elvárásaihoz, főként szabályozási téren, az idén elindított Jedlik Ányos Energia Programmal fordulóponthoz érkezett a szektor. A 40 milliárd forintos támogatási program ugyanis egyfelől a biogáz- és biometántermelés teljes vertikumára fókuszál, az alapanyag-gyűjtéstől kezdve a tisztításon át a gázhálózatra történő betáplálásig.…

Biogáz és biometán: zöld irány a magyar energiastratégiában
Az utóbbi időszakban egyre több figyelem irányul a biogázra és a biometánra, amelyek nemcsak a zöldenergia palettáját színesítik, hanem kézzelfogható választ is kínálnak Magyarország energiafüggőségi kihívásaira. A klímavédelmi célkitűzések és az energiaimport-csökkentés kettős szorításában a biogáz új lendületet kapott, nem véletlenül. Miért fontos a biogáz? Miközben az előállítása nem túl bonyolult, a biogáz hatása stratégiai…

A biogáz és a biometán a jövő energiarendszerének stratégiai pillérei lehetnek Európában
A jelenlegi becslések szerint 2040-re az EU-27 országai akár 100 milliárd köbméter biogázt is elő tudnak majd állítani, ami a várható gázkereslet 80%-át is fedezheti. Magyarország is ambiciózus célokat tűzött ki ezen a területen: 2030-ig 600 millió köbméter biogáz termelését - derült ki a portfolio.hu interjújából, amelyet Harmen Dekkerrel, az Európai Biogáz Szövetség elnökével, valamint…

A Biometán-Biogáz Egyesület elnökségi ülésén részt vett dr. Kaderják Péter
A Biometán-Biogáz Egyesület elnökségi ülésén részt vett dr. Kaderják Péter, a BME Zéró Karbon Központ vezetője, aki ismertette a hazai biometán/biogáz ipar fellendítését célzó kormányzati intézkedések előkészítése érdekében végzett elemző munka és széleskörű szakmai konzultáció helyzetét és kérte a BBE további aktív közreműködését ebben a tevékenységben.

A Biometán-Biogáz Egyesület felvételt nyert az Európai Biogáz Egyesületbe
A Biometán-Biogáz Egyesület teljes jogú tagként felvételt nyert az Európai Biogáz Egyesületbe (European Biogas Association – EBA – www.europeanbiogas.org).

Megvitatásra kerültek a kidolgozás alatt álló nemzeti biogáz/biometán akciótervvel kapcsolatos lényeges elképzelések.
A Biometán-Biogáz Egyesület elnökségi ülésén részt vett Dr. Bodnár Viktória, az IFUA Horvath&Partners ügyvezető igazgatója, megvitatásra kerültek a kidolgozás alatt álló nemzeti biogáz/biometán akciótervvel kapcsolatos lényeges elképzelések.