Simon Anita

Elnökségi tag

ALTEO Nyrt. fenntarthatóságért és körforgásos gazdaságért felelős vezérigazgató-helyettes

Karrierjét a mezőgazdaságban és a takarmányiparban kezdte, majd a 2000-es évek elején Magyarország egyik legnagyobb használt sütőolaj begyűjtő cégénél folytatta pályáját.

A KSZGYSZ megbízásából képviselte Magyarországot 2009-2010-ben a FEAD brüsszeli szervezetében szerves hulladék szakterületen. 

2017-ben megalakította az ECO-FIRST Kft.-t, mert úgy gondolta, hogy a hulladékgazdálkodásban szemléletváltás szükséges. 

2019-ben csatlakozott az ALTEO Nyrt.-hez, melynek mára a fenntarthatóságért és körforgásos gazdaságért felelős vezérigazgató-helyettese lett. 2022-ben az irányításával az ALTEO Csoport tagja lett az FE-Group Invest Zrt., ahol vezérigazgatóként és igazgatósági tagként is az újrahasznosítás legmagasabb technológiai feltételeinek megvalósításán és komplex hulladékgazdálkodási szolgáltatások nyújtásán dolgozik kollégáival.

Munkája a szenvedélye, fontosnak tartja, hogy a zöld szemlélet a hétköznapokban is megjelenjen. 

Nevéhez fűződik Magyarország első biogázkonferenciájának ötlete, de elnökségi tagja a Nemzeti Biometán-Biogáz Zöldenergia Iparági Egyesületének és a Budapest Global Egyesületnek is. 

Egyedüli magyar meghívott tagja az Európai Beruházási Bank Csoport EU Women Climate Leaders Networknek, ahol a résztvevők célja, hogy a zöld átmenet kihívásaira versenyképes megoldásokkal támogassák az EU szabályozási és befektetési programját.

A Budapesti Fesztiválzenekar tanácsadó testületének tagja. Vallja, hogy mások megsegítése erőt adhat a mindennapokban, ezért csatlakozott a Mosoly Alapítvány Fundraising Boardjához. Szabadidejében rendszeresen szervez inspiráló szalon beszélgetéseket, tematikus esteket a barátainak, ahol egy-egy témában meghatározó szakértő tart előadást.

Mottója: Hiszek az oktatás, a hiteles példamutatás és az innováció erejében, mert nem mindegy mit hagyunk magunk után.